A művészet spiritualitása
F.Szabó Ákos
A LÉTDIMENZIÓSZINTEK
ÉS SPECIFIKUMAINAK HATÁSA A MŰVÉSZETRE
Ahhoz, hogy igazán megértsük, milyen erők motiválják a művészt alkotómunkája közben, meg kell ismernünk a szellemi szférák tulajdonságait. Azok jó vagy kevésbé jó hatásait , függően attól, hogy hol, melyik szinten halad át a művészi ihlet. Roppant lényeges szempont, hiszen azok a remekművek, zseniális alkotások, melyek a mai napig is elkápráztatják az emberiséget azokból az autentikus, fantasztikus Magaslatokból származó intuíciók produktumaként tudtak manifesztálódni, mely alapján méltán nevezhetjük alkotóikat zseniknek.
Hogy valójában mitől függ az, ki képes birtokába jutni ilyenfajta képességeknek, megpróbálom érzékeltetni.
Ugyanakkor ez a művész miért tud néha csapnivaló alkotást is produkálni, hangulat kérdése vagy talán más ? Érdekes ?
Szükséges-e valamilyen rendkívüli képesség a zsenialitáshoz, vagy elég pusztán a tehetség ? Mi kergeti olykor ezeket az embereket őrületbe, a teljes "agylágyulásig" ? Bár ez már az elmekórtan témakörét jobban érinti. De ne essünk túlzásba, tekintetünket ne fordítsuk el a művészet képviselőinek nagytöbbségétől, akik úgyszintén megérdemlik az elismerést, avagy az elutasítást.
Itt egy újabb kérdés; vajon ki vagy mi alapján dönthető el, hogy mely művészeti alkotás értékes vagy sem? Nyilvánvalóan túl a képességek elbírálhatóságán, óriási szerepet játszik az ízlés, a belső lelki tartalom igényessége, mely különböző kategóriákba sorolhatja akár a klasszikus vagy akár a modern művészeti irányzatokat. Könyvem fő gerincét viszont pontosan az a kritérium fogja kitölteni, amiről - e témakört tekintve - nem szívesen beszélnek.
Mindezek a művész morális fejlettsége, erkölcsi személyisége. Viselkedésének, etikai érzékenységének, gondolkodásmódjának tisztasága, avagy tisztátalansága, vágyainak kvalifikációja. Mind, mind alapvetőek és lényegesek, mint problémák !
De milyen összefüggésekben áll e kérdés a Szellemi dimenziókkal, illetve a születendő művészeti alkotásokkal ? Erre nemsokára fény derül.
Egy pillanatra, mielőtt tovább mennénk; szeretnék magyarázatot adni arra, miért hangsúlyoztam ki az alkotóművészeket szemben az előadóművészekkel előző gondolataimban. Nem véletlenül, bár nem lekicsinyítve az interpretáció szerepét, nyilvánvalóan lényeges és meghatározó a mi esetünkben annak vizsgálata, hogy honnan indul el az a motiváció, mely az alkotót művének megalkotására inspirálja.
Az előadóművészet - mi szempontunkból - csak formai, három dimenziós megnyilvánulást ( pl. képzőművészet ) vagy verbális és zenei hangfrekvenciát (pl. szépirodalom, zeneművészet), stb. jelent.
Természetesen mindezek minőségi kisugárzása lényeges kritérium, hiszen ennek hiányában a mű befogadása, illetve élvezhetősége csorbát szenved.
De visszatérve eredeti gondolatunkhoz, roppant lényeges, hogy egy adott művészeti alkotás hozzánk tudjon szólni, képes legyen megérinteni a szívünket, a lelkünket, a gondolatainkat. S ebben óriási szerepe van az előadásmódnak.
Itt valóban mély szerepvállalásról beszélhetünk, mely értelemszerűen kapcsolódik az előadóművészethez. S bár megcáfolni látszik a fenti éles különválasztásomat, de bizonyos - tágan fogalmazott értelemben - külön is kell értelmeznünk mindkettőt.
*
Induljunk el azon a láthatatlan ösvényen, mely eligazít bennünket a művész lelkivilágának minden egyes pontján, hogy honnan is meríti ötleteit produkciójának megalkotásához ?
Fontos tudnunk, s legfőbbképpen elfogadnunk azt, hogy a háromdimenziós világunkon túl létezik még számtalan dimenzió, ha úgy tetszik dimenziószint, melyek nagy mértékben befolyásolják életünket. Ugyanakkor gondolatainkat, érzéseinket, cselekedeteinket annak ellenére, hogy egyáltalán tudatában lennénk annak, mi folyik körülöttünk.
Bár halvány jeleit sokan tapasztalták már Önök is, legfeljebb áthelyezték a fantázia birodalmába, vagy fittyet sem hánytak rá. Nem baj, hiszen Dr. Paul Brunton szavaival élve; a virágok sincsenek tudatában annak, mily csodálatos színekben pompáznak, s mi emberek sem tudjuk, hogy bizonyos cselekedeteink, érzéseink, gondolataink milyen dimenziókból indulnak ki, mint lelki, szellemi tevékenységeink megnyilvánulásai. S itt nemcsak a pozitív előjelű tevékenységekről beszélek, hanem a negatív energia-hullámzások bennünk megnyilvánuló hatásairól is.
Haladjunk tovább a lelki síkokon, legyőzve a három dimenziót. Itt kérek mindenkit, hogy valóban rugaszkodjon el Földünktől, persze nem a materiális világűrbe, ahová már élő ember is eljutott, s melyet tudósok tömkelege buzgón vizsgál, elemez, elsősorban a haditechnika, s másodsorban az egzakt tudományok fejlődése érdekében. E materiális megnyilvánulás nem biztos, hogy elsődleges a számunkra, hiszen szubjektív fejlődésünk tekintetében jelentéktelen manifesztációja a valóságnak, melytől igazán ideje lenne már elszakadni és együtt vizsgálódva a szellemi dimenziókkal céltudatosan megértetni azt, mi az életünk igazi célja és értelme.
Erre kellene koncentrálni, de nem baj. Van még idő, s remélhetjük, hogy e túlmaterializált világunk egyszer felnő igazi feladatához. S amiért türelmet és megértést kell gyakorolnunk, annak oka az, hogy nem vagyunk egyforma szinten, az Emberiség fejlődésének széles a palettája, így elfér rajta az is, aki útja kezdetén tart, s az is, ki már befejezte földi pályafutását.
Itt természetesen értik, hogy nem az egyszeri életünk egyetlen testet öltéséről, egy emberöltőjéről beszélek, hanem mindazon szellemi fejlettségi fokozatról, mely értelemszerűen különböztet meg egy bűnöző alkatú, szerényebb képességű embertársunkat egy már magasan fejlett, morális értékrendünk csúcsán élő embertársunktól.
Tehát, meg kell várni míg a "lemaradottak" felzárkóznak, s ahhoz, hogy ezt megtehessék a Föld nevű bolygóra nagy szükség van. Most itt lehet a leggyorsabban tanulni, fejlődni a polarizált életforma és létezés, azaz a három dimenzió "kellős közepén". Mert ahol a világosság, ott a sötétség, s ahol létezik jó, ott található a viszonyítási alapot mutató rossz is.
Az Emberiség csak akkor léphet egy magasabb fejlettségi fokra, ha sikerül legyőznie a polaritást, azaz a földi materializációt. A fejlődés fokozatát sem átugrani, sem kihagyni NEM LEHET ! Meg kell tapasztalnunk a földi matéria "ízét-zamatát", be kell építeni személyiségünk teljes szerkezetébe, s majd ezután "nyithatunk" csak a Magasabb Szellemi Dimenziók irányába.
Ebből következik, hogy a Föld bolygó fontos állomás mindannyiunk számára, s aki már "fulladásig kiégett" a matéria vágyakkal, s illúziókkal teli poklában, az automatikusan megérti a Felsőbb Dimenziók hívogató impulzusait.
És aki még nem, az nem eléggé integrálódott a materiális világba. De aki végképp nem óhajt feljebb emelkedni, az kénytelen újra és újra ide reinkarnálódni a földi dimenzióba.
Természetesen nem akarok közömbösséget stimulálni Önökbe embertársaik iránti törődésük terén. Ellenkezőleg, segítsünk mindenkit útjának "viharában", s meg kell értetni e fejlődési folyamat kikerülhetetlenségét.
"Csak bölcseknek beszélek, mert a tömeg gúnnyal várna:
akkor élet csak az élet, ha már vágyik lánghalálra.
...
"És többé már nem maradnál lenn, az árnyban éjszakázva,
új kívánság elragad már, föl, magasabb rendű nászra.
Téged messzeség sem tör le, szomjazod a fényeket,
szállsz, pillangó, megbűvölve, s már a láng elégetett.
S amíg ez nem hívogat, a halálból - élet,
unalmas vendége vagy sárnak és sötétnek."
/ Johann Wolfgang Goethe /
Valójában arról van szó - hogyha egy emberöltőt veszek alapul - miután megalapozta életét valaki, gyökeret vert, azaz hétköznapi szavakkal egzisztenciát teremtett, úgy kb. 40 és 50 életév tájékán "illendő" a Magasabb Dimenziók hívogató impulzusait komolyan venni.
A baj sokszor abból származik, hogy nem vesszük figyelembe Önvalónk ébredését, egyre csak halogatjuk a késztetésre adott választ. Félünk változtatni, maradunk továbbra is buja vágyaink, ostoba álmaink "börtönében", s az a fajta kiegyenlítődés vagy egyensúlyi állapot nem tud elkezdődni, helyre billenni, melyre főleg most a XX. század végén nagyon nagy szükség lenne.
*
Térjünk vissza gondolatban arra az okfejtésre; miként, honnan meríti ötleteit egy művész alkotó munkájához. Kiindulási pontként mindenképpen az Intuíció Dimenziószintjét kell alapul vennünk, s ha a korábbi táblázatra pillantanak láthatják, hogy az Isteni Dimenziókból leszűrődő nemes impulzusok az Intuíció közvetítésével a mentális szinten gondolatformákká, az asztrális régióban pedig érzésekké, vágyakká alakulnak. S mindezek keveredése folyamán a művész valamilyen produkcióvá "varázsolja" belső "látásával" ihletettségét ide a materiális világba.
De bosszankodva és elkeseredetten kell sokszor tudomásul vennie, hogy egyszerűen nehéz, vagy képtelen vászonra festeni, kottába rögzíteni avagy szavakba foglalni azt, amit "látott", érzékelt. S itt választ is kaphatunk arra az elégedetlenségre, mely néha a zsenit őrületbe kergetheti vagy mérhetetlen letargiába süllyesztheti e tény.
A tökéletességre törekvés vágya nyilvánul meg minden művész alkotásában, mely vágyát hajlamos kivetíteni közvetlen környezetére is, s ebből adódóan konfliktusok tömkelegével lesz kényszerű konfrontálódni.
Ezért képtelen harmóniát teremteni belső világában. Gyötri a hiányérzet, az a belső ráérzés, mely szinte ott van egy karnyújtásnyira tőle, mégsem tudja "lehozni", levetíteni a három dimenzióba.
Valódi dráma, művészi sorstragédia. Természetesen, azért akadnak művészek, akik tökéletes harmóniában elfogadják "szűkre szabott" lehetőségeiket.
Nem könnyebb az előadóművészek helyzete sem, hiszen számukra csupán az lehet a legkatartikusabb élmény, ha a már elkészült mű legtökéletesebb interpretációját meg tudják valósítani.
A szupertehetséggel megáldott előadóművészek a valóban igényes és majdnem "tökéletes" műalkotást olyan erővel tudják közvetíteni a pódiumról közönségük irányába, hogyha mérni lehetne a levegő "művészi hőfokát", a felszabaduló energiaáramlástól darabokra hullana az a bizonyos "műszer".
Gondolom többen átéltek már hasonló jelenséget és tapasztalhatták, hogy ezek a lelki/szellemi energiák nem a fantázia szüleményei.
Az alkotótevékenységet ne szűkítsük most kizárólag a formai igények szintjére. Forduljunk a mondanivaló sajátosságai felé, melynek során könnyebb helyzetben vannak az alkotóművészek, hiszen tartalmi gazdagságot igényes morális alap birtokában játszi könnyedséggel meg tudnak fogalmazni.
Biztos erkölcsi tartás és nem kimondottan "világi" gondolatok nemes intuíciókat tudnak "megérinteni". Ugyanakkor zseniális formaalkotási készséggel megáldott művészek kellő erkölcsi, etikai "érzék" hiányában csupán félkarú óriások.